X. TrabiExpo Lengyelország

Nyár végén gondolkodtam, hogy idén még egyetlen külföldi találkozón sem voltunk. Jött hát az ötlet, menjünk! Van még itt szezonvégi találkozó, Freddie, a Trabant Club elnöke is éppen megy, az időzítés nem túl késő, pénzem is épp' volt rá, hajrá! Igaz ami igaz, sajnos Bella és Bolha nélkül kellett mennem, mivel Bella nem ért rá, Bolhának pedig nincs műszakija.

No sebaj, írtam Freddienek, hogy ha szépen megkérem, el tud-e vinni engem Lengyelországba, de a választ szinte meg sem vártam és már pakoltam is. Póló(szigorúan Trabantos) és pulóver, meg ez, meg az; valójában a háromnapos túrára össz-vissz egy hátizsákba pakolva elfértem.

A felszerelés :)

Plusz-minusz egy pet-palack sör(mondjuk inkább plusz mint minusz ;) mert azt jobban megérte innen vinni, óccsóbb :) No meg egy kicsike pálinka, mert a lengyelek a vodkát szeretik, és az nálam nem nyerős.. Szóval lebeszéltem mindent Freddievel, "előzőnap megyek ottalszok jólesz, koránkelünk nembaj, lengyelben hogyalszokmajd, neaggódj vanház, Kornél is házbanalszik nemsátorban egyébként is hidegvenmár, oké, nemviszek sátrat, kell előrefoglalni? Kéne, dehát minden évben van szabad hely, királyleszazúgy meglátod." Röviden.

A találkozó szeptember 7-9-ig volt meghirdetve, így én 6-án csütörtökön hűségesen vártam Freddiere Barcikán, jött is csakhamar mint a fizetés utáni sör. Nála  egy gyors kocsiátvizsgálás, tankolás, kerekek stb. átnézése. Itt jegyezném meg, hogy minden igencsak rendben van azon a Trabanton!! Az utánfutóban egy kisebb piacnyi Trabi alkatrész, meg még ugye befér a grill, a cuccom, a söröm... :)

Másnap reggel tényleg igen korán keltünk, fagyos hideg és sötét volt odakint, és a nyári tízórás keléseim után kicsit szokatlan volt a rettenet hűvös, dehát ez van, ha akar valamit az ember, szeretni kell ezt is. Elindultunk - No, Kornélékkal hol találkozunk? Tesco parkolóban megálltunk, már ott várt Kornél négyüteműje, és CukrosBá-ék Volkswagene. Cukros Bácsiról hallottunk már igaz? Trabantosok között ismert emberke.

Úgy terveztük, hogy a Kassai klub Trabijaival együtt utazunk, és Popradon találkozunk velük.  Mentünk is Popradra, vitt a GPS minket árkon-bokron keresztül. No, csak itt vagyunk, dehát Poprad nem kis falu, nehéz volt megtalálni a Tesco-parkolót. Hova is szépítsem, eltévedtünk, no. Egyszer csak szembe jött velünk Adam, a Kassai club elnöke, a zöld Trabijával. Na jó, forduljunk meg, valahol.. egy kereszteződés-még egy-hopp, körforgalom! És már irányban is voltunk. Látom ezután, valami gebasz van az út szélén, fogom is a rádiót, hátraszólok a többieknek, hogy soroljanak be a bal sávba mert a külsőben..... Az ott Adam bakker!!! És szegény, az összetört kocsija felett integetett nekünk. Megállunk, hát mi történt? Adam, kicsit törve a magyart elmondta hogy a taxis kicsit gyorsabban akart előzni és valahogy úgy esett, hogy ő meg pont fékezett és.. és... ez lett.

Hál'Istennek Adamnak különösebb baja nem esett, nem így az autójának, ami szinte totálkár. Sajnálom szegény autót.

Elmagyarázta, merre van a Tesco, aztán mentünk, nem tudtunk mit segíteni. Illetve kérte szegény, hogy vontassuk el valami rokonához, dehát azt a kocsit nem igazán lehetett vontatni sehova, ott csak egy autómentő segített volna. A Tesconál is hiába vártunk a többiekre félórát, nem jöttek. Hát indultunk akkor.

Freddie kocsijában nem kicsit van hang, no -félreértés ne essék- nem a motor zaja. Még szerencse hogy egyezik a zenei ízlésünk. Egész úton szólt a Metáál :)

Kaja-pisi-fotó a szlovák-lengyel határon :)

A Tátra már szinte nem is jelentett újdonságot nekem: láttam már párszor, de még mindig gyönyörködök benne. Felfelé menet kicsit azért mosolyogtam magamban, hogy nem Bolhával jöttem és nem kell vezetni,  így meg ülök és csak Freddie beszél mellettem. Elég nehéz, meredek emelkedők vannak ám ott, viszont a kilátás kárpótolt. Remek érzés, nincs semmi gond, utazunk, hurrá! :) A lengyel határnál megtartottuk a szokásos pihenőnket, kaja-pisi-fotó. Aztán indultunk is tovább, 3 autó egymásután végig a hosszú lengyel utakon. A hosszú út után odaértünk Krakkóba; a rádiós ökörködések után már mindenki jóó fáradt volt. Krakkóban tettünk még gyalog egy városnéző túrát; megállapítottuk hogy minden utcasarkon áll egy templom. Egyeseket ez zavart a csapatból, nekem személy szerint tetszett a város, a templomaival együtt. Ráadásul útközben találtunk egy szép sörökkel megrakott Barkas Framo-t, ami ugyancsak keletnémet kétütemű csoda, hát egyből mindenki fényképezkedett vele.

Krakkó gyönyörű hely, sok templommal :D

Barkas Framo

A táborhelyen egyből legalább húsz régi barát ugrott a nyakunkba, majdhogynem körbecsókoltak minket. Kerestünk egy helyet, ahol letáborozhatunk, a kocsikat szépen letettük, majd irány a regisztráció. Szépen angolul folyt a párbeszéd, miszerint Freddie bediktálta a neveket, adatokat, majd kicsengettük a pénzt. Aztán jut eszünkbe, hogy akkor kellene ház is, merthogy én és Kornél nem hoztunk sátrat. (Megjegyezném ezen a ponton, hogy Freddie azt mondta, nem feltétlenül szükséges előre lefoglalni a szállást, úgyis lesz bőven szabad hely.) A regisztrációs asztal mögül baljósan felnézett a lány, szemüvegén keresztül csak hallgatott egy másodpercig, aztán jött, aminek jönnie kellett. "No more room." És itt a magam csekély angoltudásával is tudtam, hogy baj van. Na akkor gondolkozzunk mi lesz. Kornél ekkor bejelentette, hogy ő mégis hozott sátrat, biztos ami biztos alapon, Maki meg majd... majd alszik valahol. Kössz. Aztán látom, hogy csak keresgél a csaj a kis füzetében, háát mondom, talán mégis van Isten, majd kibökte, amire vártam: Akad egyetlen ágy, egy lengyel pár mellett. Így hát mindenki örült, igaz Freddie-ék táborhelye kicsit távol esett a szállásomtól, de mégis, azért volt hol aludnom. Egész takaros kis szobát kaptam, lepakoltam, majd irány kifele, mentem nézelődni. Olyan voltam, mint a gyerekek a búcsúban, mindegyik autót meg kellett nézni, alig lehetett volna elrángatni máshova. Volt is mit csodálni, sok szépen rendbetett, átalakított autó volt, gyönyörű fényezések, ötletes megoldások, minden, mi szem-szájnak ingere. Ahol jártam, jó hangulat uralkodott, mindenhol előkerült a sör, a vodka, és egyéb finomságok. Utam közben összefutottam régi ismerősökkel is, kérdezgettek Belláról, Bolháról, hogy miért nem hoztam őket, hogy mi újság.. Emlékeztek rám, ránk :)

Egy "nem eredeti" katonai Kübel

A személyes kedvencem

...és egyéb finomságok :)

Este egy hatalmas tábortűz mellett gyűlt össze a társaság, hát én is leültem kicsit melegedni. Hiába voltak tömve, zsúfolásig tele a padok, mindenkinek jutott hely. Sok jó ember, ugyebár. Alig ültem le, máris jöttek a lengyelek - fogalmam sincs kik voltak, nem ismertem őket - és töltöttek egy kicsi vodkát. Elkezdtem valamit hablatyolni a gyenge idegennyelv ismeretemmel, hogy nem tudok angolul; újdonsült barátaim pedig csak mosolyogva nyomták az orrom elé a vodkát. Mondtam valami olyasmit is, hogy nem bírom a vodkát, erre adtak mellé egy doboz sört is, hogy ne essen annyira rosszul. Majd lassan "beszélgetésbe" elegyedtünk. Megértően, egyszerű kérdéseket tettek fel, hogy tudjak válaszolni. Én pedig válaszoltam is, sőt egyre jobban ment az angol, bár lehet ez az alkoholnak köszönhető. Kérdezgettek az autómról, én pedig majdnem activity szinten mutogattam el a szavakat, amiket nem tudtam. Hihetetlen jó érzés, hogy csak úgy ismeretlenül jönnek, kínálnak, szeretnek, érdeklődnek; annak ellenére, hogy nem beszélem a nyelvüket, és az angolt is gyengén, nagyon jól szórakoztunk. Mikor elfogyott a sör, adtak még egy dobozzal, és már mások is odagyűltek körénk, ők is igen vendégszeretők voltak. Az egész este nagyon jól sikerült, amennyire tudtam, meséltem Bolháról, mutattam képeket róla, jól szórakoztunk. Nem legenda ez a lengyel-magyar barátság, nagyon is létezik, máig él! :)

Másnap reggel - vagyis mikor felkeltem már majdnem dél volt - reggeli meg ez-az után egy kis kirándulásra vittek minket a szervezők. Egy közeli faluba mentünk, ahol épp falunapokat tartottak, a helyiek népviseletbe öltözve íjászkodtak, bemutatókat tartottak, népdalokat énekeltek. Az odaúton(ahol Kornélék természetesen eltévedtek, de még így is hamarabb odaértek, mint mi) felültem Freddie kocsijának ablakába, és csináltam pár képet. Nos a lényeg nem is a képeken van, mert azok pocsékul sikerültek, hanem azon, hogy a művelet közben az egyetlen játszós nadrágom, amit vittem erre a találkozóra kiszakadt; de nem is akármilyen módon, ugyanis a szebbik felem felől két hatalmas lyuk tátongott, a derekamtól egészen a combom közepéig. Most mitévő legyek hát, körbekérdeztem a csapatunkat, hogy van-é valakinek egészen véletlenül elfekvőben egy nadrágféleség, amit magamra kaphatok. Kornélnak volt is egy miniszoknyát megszégyenítően rövid gatyája, így gyorsan elsomfordáltam Kornél kocsijáig, ezt a kis utat a lehető legfeltűnőbben tudtam megtenni, ugyebár ki-kivillanó s#ggel. Örömömet tetézte, hogy Kornélék természetesen jó távol parkoltak tőlünk. Segáz, felrántottam a falatnyi gatyeszt, és belevetettük magunkat a falunapba.

Közeli kis bolt, van sör, hát vegyünk. Vettem vagy három Zubr-t, (az a bikás sör, nagyon finom..) és szépen megiszogattam a társasággal. Természetesen az egyiket odaadtam valakinek mert annyira azért nem vagyok én irigy. :) Egyszer csak jönnek a szervezők, hogy kezdődnek ám a vetélkedők, menjünk. Namármost. Ezekben a percekben nem hittem volna, hogy még érhet valami balszerencse vagy baleset ezen a napon. Volt egy versenyszám, ami arról szólt, hogy két fős csapat, az egyik felült egy darab duroplaszt lemezre, (aki nem tudja mi az a duroplaszt, az nézzen utána lexikonban vagy a barátunknál ) a másik ember pediglen húzta őt a földön egy jó húszméteres szakaszon. Ezután csere, aki eddig ült, az húz, aki húzott, ül; és így vissza a kiindulási pontra. Mindez természetesen időre. Néztem az első két csapatot, gondoltam nem annyira bonyolult ez, hát még én is megcsinálom, meg jó buli. Alig tudtam rávenni valakit, hogy jöjjön csináljunk egy csapatot és akkor menjünk egy kört. Végül Kornél adta be a derekát nagy nehezen. Először én húztam Kornélt, nem volt az nehéz, ezzel minden rendben ment. Elérkeztünk a pálya végéhez, még itt sem volt nyoma bajnak. Gondoltam, a nehezén túl vagyok, most már nem rajtam múlik az egész, csak ülök a lapon. Rápattantam, Kornél izmai megfeszültek, én pedig gyönyörűen lebukfenceztem a duroplasztról. Jólvan-jólvan, taktikát váltottam, másképpen helyezkedtem el a járművön, ebben a pózban kifejezetten jól állt a kölcsönnadrág. Amint megkapaszkodtam, Kornél megint akkorát rántott a kötélen, hogy ismét aszfaltot fogtam. Harmadjára, vagy negyedjére sikerült végigcsinálni a pályát. A szervezők adtak még egy lehetőséget - háát biztos csak nem volt szerencsénk, menjünk még egyszer. A második menethez már nem volt annyi kedvem, mint először. A szituáció ugyanez volt, szélsebesen végighúztam Kornélt, én viszont máig sem tudom hogyan kellett volna megkapaszkodnom. A nemes harc után dicsőségesen álltam ott, egy apró nadrágban, félig nevetve, nem kicsit koszos pólóban, és a két karomon végig horzsolásokkal. Olyan tapsot kaptam, amiért megérte harcolni, és beszerezni a sebeket. A többi vetélkedőn nem nagyon vettem részt, inkább már csak külső szemlélődő voltam.

Vetélkedésem

Mikor visszaértünk a táborba, még egy kis nézelődés, meg kaja, meg hőlégfúvóval pirítóskenyér sütés, Freddie ülésének javítása, meg ilyen csendespihenő volt a program. Jól elbeszélgettünk barátainkkal, Paulékkal. Kornél hozott egy angol-magyar szótárat, hogy majd azzal a segítséggel beszélgessen, de most nagyon jó szórakozást nyújtott. Félrenyeltünk a röhögéstől, akárhányszor próbált meg Paul kiolvasni egy-egy magyar szót. Este fergeteges partit csapott egy helyi zenekar, egész jól nyomták. Volt egy nagy torta is, tudniillik a TrabiExpo ezen alkalommal lett tizedjére megrendezve. Igen finom volt, csak sajnos képet nem találok róla azóta sem, az ízét meg nem tudom elmesélni. :( Az egyik nemrég elhunyt Trabantos emlékére lámpásokat eresztettünk fel a közeli patak partján, ami egy igen szép gesztus volt szerintem.

Vasárnap, az utolsó nap el kellett hagyni a tábort. Hát ez sem ment igazán könnyen egyeseknek. Paul és Rafal barátaink egy kinézetét meghazudtoló Trabival járják a találkozókat. Ez a 2T Trabant Rafal nagyapjáé volt, és kívülről eléggé leharcoltan néz ki, viszont gond nélkül megtettek vele több ezer kilométert, nyár elején Barcikára is ezzel a kocsival jöttek. Belül fagallyakkal van kitámogatva a tetőkárpit, rozsda mindenhol, a lökhárítókat a kétütemből áradó szeretet tartja fent. A lényeg annyi, hogy nagyon rendben van műszakilag, egyedül a kinézete olyan törvénytelen.

Hatalmas búcsúzkodás, többször elhangzott hogy "Remélem hamar látjuk egymást", és hasonló közhelyek; és Paulék elindultak haza. Nem telt bele tíz perc, látom jönnek vissza a laza kinézetű járgánnyal. Magyarázkodtak, hogy hallottak valami karattyolást a motor felől, és tényleg, valóban lehetett fura zajokat hallani. Hát akkor mindenki felgyürkőzött, a motor pár percen belül kint is volt. Rögtönzött műtőasztalon, ami két korhadó pad volt, nekiálltunk motort szerelni. A bűnös a főtengely volt; Freddie és Cukros Bá szakártelmének hála villám sebességgel dolgoztunk. Csak egyetlen bökkenő volt, honnan lesz másik főtengely a motorban? Pillanatok alatt megoldódott a probléma, előző nap délután valamelyik lengyel Trabiban cseréltek motort, tudott róla Freddie is, és hamar előkerült ebből az autóból kiszerelt donor. Még egy motor szétszerel; főtengely kivesz.. úúúú nem jó! A szorgos német mérnökök annak idején sokmindent alakítottak gyártás közben a kocsin, így ennek mi is kárát láttuk. Mégpedig, hogy az egyik motorban régi típusú, a másikban új típusú főtengely volt, így egy kevés gondot okozott a csere. Azért ismét győzedelmeskedett Freddie tudása, és félóra múlva már pöfögött is a motor. (Még egy megjegyzés, hogy előző nap egész délután elszórakoztak a lengyel Trabanttal, nem is kevesen. Ott csak kicserélték a komplett motort. Mi Paulék kocsijával, a két motor szétszedésével majd összerakással, mindennel együtt három óra alatt végeztünk.) Mindenki biztonsággal elindulhatott haza.

A leharcolt csodajárgány

Rögtönzött szerelés

A hazaút amolyan otthonosan, fáradtan telt Freddie autójában, beszélgettünk, felidéztük az emlékeket. Nagyon remek találkozó volt, istenien éreztem magam. Köszönöm Freddie! :)

Sajnos ez a pár sor nem képes visszaadni ezeknek a külföldi találkozóknak a hangulatát, azért ösztönzök mindenkit, aki teheti, menjen el egy ilyenre, és megérzi majd az ízét! Nem fogjátok megbánni. :)

A képeket Kornél és Cukros Bácsi készítette, viszont rengeteg kép található még a neten.. :)